Van egy pikantériája Johannesburgban a reptéren ülve blogot írni 🙂
De most már hazafelé tartok és talán ez is segít, hogy visszaálljak az otthoni dolgokba és próbáljak a nagy lemaradásaimon hozni valamit.
Helga (sokak által Málnaként ismert) és János esküvőjére hosszan készültünk. Azt hiszem az elsők között foglalt le az idei szezonra. Békéscsaba számomra ismeretlen terület volt. De látatlanban rájuk támaszkodva, elég jó kis helyszínlistát raktunk össze. Ami aztán azon a napon átíródott, az első helyszínt leszámítva.
Az esküvő egy dologra megtanított. Nem alkalmazkodom többet a kreatív fotózáson a helyszín kiválasztásában a videóshoz. Visszagondolva én vagyok a hibás, hiszen a kreatív fotózás nem véletlenül kreatív fotózás és nem kreatív videózás fotózása. Amikor megálltunk egy borostyánnal befutattott fa előtt, hogy az a tuti helyszín, ott kell fotózni, hát nem mondom, hogy nem voltam rettenetesen dühös magamra, hogy miért alkalmazkodtam.
Mentségemre legyen mondva, a saját magammal szemben támasztott nyomás és az idő szorítása mégis különleges képeket adott. Engem is megtanított valamire, hogy csúcsfényekben, parkban is lehet jó képeket csinálni. Persze sokat segített ebben Helga remek választása a ruhát, fátylat illetően. Végtelen kitartása, a tűző napon, miközben nagy lelkesen dobálgattuk a fátylát. Az a menyasszony volt, akinek igen nagy volt a terhelhetősége, soha nem volt fáradt, ha volt valami ötletem.
Az ő esküvőjük kicsit más volt. Nem voltak táncos páros. Talán ha 20 percet táncoltak. Engem ez egy pillanatig sem zavart. Hiszen az ott együtt töltött nap után lehetett tudni, hogy ő nem vár csodát tőlem. Csak azt várja, hogy az ő napjukat úgy örökítsem meg, ahogyan én láttam.
És én így láttam!