Skip to content

sablon3

Kinga&Zsolt – egy távoli kreatív

Nem szoktam azon témázni, hogy messzire kell egy fotósorozatért utazni. Ha valami fáraszt az a monotonitás, így a változatosság velejárója az utazás is. Ám mikor elkezdtem az időt számolni, amellyel egy pécsi fotózás együtt jár, elkezdtem alkudozni.

Valahogy úgy számolom, hogy egy-egy arányig jó vagyok. Egy 12 órás esküvőért utazok 12 órát. Ám itt ha oda-vissza nézzük, a két órás fotózásért utaztam 5-t. Így első körben a pécsi kollégákat javasoltam Kingának, hogy nézzék meg. Ám ő ragaszkodott hozzám. És van az a ragaszkodás, ami felülírja az észérveimet 🙂

Pécsett ezer éve jártam utoljára. Egy évig gimnázium után ott tanultam. Csodálatos év volt, a gyötrelmes kamaszkor utáni első felszabadult évem. Ráadásul angolul és gépírni is megtanultam rendesen. (Bár mostanában az emailjeim megválaszolásában már ez sem segít.)
Emlékeimben egy csodaszép város volt, hangulattal. Amire rá kellett jönnöm, hogy alig emlékszem már rá, tele volt épületekkel, melyekre egyáltalán nem is rémlettek. Rengeteget fejlődött, változott, tehát az illúzió, hogy visszatérek az emlékeim közé gyorsan szertefoszlott. De ezen nem sokáig bánkódtam, hanem élveztem, hogy új környezetben vagyok, új területekre tévedhettem, új párossal ismerkedem.
Kinga a Telenornál dolgozik, ez ad magyarázatot a képre a sorozat végefelé. (Bár azt mondják a jó képet soha nem kell magyarázni.) Azt még jól vette, mikor azt mondtam, másszon fel a munkahelyi ablakba. Ám amikor azt mondtam, hogy a munkahely előtti szökőkútba is be kell mászni, először szerintem azt hitte nem gondolom komolyan. Aztán megfenyegettem, hogy nem azért jöttem el idáig, hogy ezt kihagyjam 😀
Megérte 5 órát utazni? Hazafelé hatalmas viharban vezetni? Szökőkútba bekényszeríteni a menyasszonyt?
Nekem meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük