Skip to content

sablon3

Jótékonysági esküvő

Rákerestem a jótékonyság szóra a neten.

Feljöttek akciók, kezdeményezések, felhívások.
Nem is tudom mit vártam. Talán valami mély értekezést, ami összefoglalja ezt az egészet, amit ezzel kapcsolatban én érzek.
Egy külső megerősítést, igazolást, amire nem is tudom miért lenne igazából szükségem.

Itthon a jótékonyság nem igazán része az életünknek. Igen, van az a nagy hó, az a katasztrófahelyzet, ami megmozdítja az embereket.
Ám a hétköznapokban a hontalanokon kívül nem sok mindent látunk. Néha egy-egy történetet felkapnak. Azt gondoljuk, hogy de jó, hogy valaki helyettünk foglalkozik ezzel.
Pedig ha gyermekkorunktól ez természetes lenne, sok energia és összefogás messzire elérhetne. Javul a helyzet. Egyre több iskolában kerül be a tanrendbe az önkéntes munka, a segítés. Mitől önkéntes, ha egyszer tanrendben van? Egy nap azzá válik.

Évekkel ezelőtt egy amerikai ismerősöm, Mary által ismerkedtem meg azzal a világgal, hogy jótékonykodni nem azt jelenti, hogy évente egy számlára fizetek egy bizonyos összeget. Rengeteg mást is lehet csinálni. Nekünk fotósoknak ez különösen egyszerű. Hiszen mi az érzelmekkel dolgozunk. A képeinkkel meg tudjuk sokszorozni az erejét egy-egy kezdeményezésnek. Rengeteg embert ismerünk. Egy telefonnal néha olyanokat lehet elérni, amit nem is gondolnánk.

Így indult el a jótékonysági esküvő. Furcsa módon a kezdeményezésben nem én vagyok a fotós. Szervező lettem a háttérben. Mondanám, hogy szépen csendben. Ám most nem az segít, ha csendben csinálom. Hanem igyekszem mindenkit elérni. Elérni azzal a hírrel, hogy egy kezdeményezést támogassanak. Mivel? Akár azzal is, hogy megosztják az információt.

007 Benedek 020 Benedek 026 Benedek

Adott egy kisfiú, Benedek. Akinek a gyógyulása múlik ezen a műtéten. Édesanyja hatalmas munkával, kitartással elérte, hogy már tud bottal járni. Ám ahogyan nő, a járása veszélybe kerül ismét, az izmai nem fogják tudni lekövetni a csontjai növését. Melinda (édesanya) rendkívüli nő. Nagyon divatos ma azt mondani, hogy pozitív. Ám ő valóban az. Nem azért, mert mondogatja magának, ezzel tartva a lelket magában és kisfiában. Hanem van benne valami a legmélyén, amitől érzi az ember, hogy olyan hittel, tudatosan küzd, mely a legnagyobb tisztelet érdemli. Benedek pedig anyja fia.

Tehát itt van egy esküvő. Egy esküvő mely mögött egy csapat áll. Az esküvők mindig csapatmunkák. Általában különböző időben lépünk be a csapatokba és hagyjuk el azt. Ám itt a csapat gyakorlatilag évek óta formálódik. Most egy jó céllal bővülve mindannyian kíváncsian várjuk azt a párost, aki másik oldalon erre várt. Várt egy lehetőségre, amitől azt érzi, más egy kicsit az esküvője, hogy ez számukra is plusz élményt ad. Mindenki aki ott aznap szolgáltató, nem szolgáltató lesz csak. Hanem csapattag, esetleg barát és adományozó.

Kedves olvasó. Ismered a párosunkat? Lehet. Ha megosztod az információt nagyobb esély van, hogy ők is megtalálnak bennünket.

Köszönöm!
Tímea

utóirat a bejegyzéshez
Két hete próbáljuk sokféle forumon népszerűsíteni a kedvezményezést. Nem kérünk sokat. Nem kérünk munkát, adományt, csak megosztást, az információ terjesztését. És nagyon-nagyon nehezen megy. Ami számomra meglepő, hiszen, olyan sokat adhatunk, oly kevéssel. Az adományozókat oly egyszerű volt egy csapattá formálni ezért a nagyszerű célért. Ám a megosztás eddig döbbenetes közönybe ütközött. Remélem a licit elindulásával változni fog és sokan mögénk állnak, megosztják a hírt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük