Skip to content

sablon3

szabad ilyet kérem?

Mivel már vagy háromszor feltettem magamnak a kérdés, úgy gondoltam, hogy eljött az ideje és igen szabad.
Igyekszem úgy közlekedni az életbe, hogy ne bántsak meg embereket. Álszent dolog lenne azt mondani, hogy azért teszem, mert én olyan jótét lélek vagyok.
Nem is olyan régen, egy barátnőm mondta nekem, mikor valakit kritizáltam, hogy ne csináljam.
Azért ne, mert a végén csak nekem fog fájni. Mert az akinek odaszóltam, már régen nem fog emlékezni rá, mikor én még mindig hurcolom majd magammal.
A végén csak én leszek a mínuszos, még ha az elején úgy is tűnik nekem áll az ügy.
Furcsa egy év van idén. Nekem mindenképpen. Foghatom arra, hogy a ló éve hozza a változás energiáját, foghatom az középéletkori válságra, foghatom az új álmokra. Vagy csak nem esküvőzöm minden hétvégén és időnként megállok egy pillanatra, nem csak a határidőkkel bírkózom. Hanem a kérdésekkel, melyek itt-ott felbukkannak.

Itt az egyik ilyen, mostanában gyakran szembejövő kérdés. Itt a bejegyzés címének értelme, szabad-e egy pozitív érzéseket kezelő blogon egy ilyen nehéz kérdést előszedni?

Csalódott menyasszonyok.
Emailek, melyek mélyen rejtve maradnak majd.
Nem fogok senkire utalni, senki ne kezdjen rettegni hatalmas leleplezéstől.
Inkább csak kifordítom ezt a történetet.

Idehaza kultúra idegen a visszajelzés. A pozitívat egészen ügyesen tanuljuk és az esküvői világ egyik pozitívuma a sok közül, amikor ez még jól is esik. Itt természetes, ezerféle módon ki tudjuk mutatni.
Ám az, ha valaki nem teljesen elégedett, ez valahogyan eltűnik, mély konfliktusok maradnak szituációkban.
Mi is a kifordítás? Mi van, ha nekem is van valahol egy párosom, aki nem boldog? Mi van, ha nem tudok róla, hogy valahol, valakiben nem sikerült olyan lenyomatot hagynom, mint ahogyan én most azt tudom?

Amikor valaki valamilyen projektben társamul szegődik, mindig szoktam őket előre figyelmeztetni, hogy szóljanak, ha baj van. Ha teszik, akkor viszont finoman tegyék. Kevésből is értek, igyekszem tanulni, változtatni.Elengedni, ha hibáztam, nem megy jól. Ám az, ha egy helyzetből tanulhatok, ha esélyem van rá, hogy megoldjuk, hogy feloldjunk egy konfliktust, az mégha fájdalmas is rövid távon, hosszú távon mindenképpen sokkal jobbat tesz. Nem jó, ha csomókkal van teli a múltunk.
Egy telefonnal sok mindent meg lehet oldani. Velem legalábbis biztosan.
Ha azon a fotózáson már nem is segít, de jönnek barátnők, testvérek, ismerősök. Én pedig a boldog modelleknél jobban nem sok mindent szeretnék a munkám során.

Mostanában sikerült megfogalmazni azt a szituációt, hogy egy esküvőben akkor vagyunk valahol harmóniában, ha nagyobb részt művészként bánnak velünk, mi pedig nagyobb részt szolgáltatóként viselkedünk.
Az esküvői fotózás nem az az ága a fotózásnak mely arról szól, hogy a művészetünk a magunk ízlésére teljes mértékben kiteljesedjen. Hanem arról, hogy az esküvő korlátait, felelősségét tiszteletben tartva alkotunk.
Ám ha ez nem sikerül tökéletesen, akkor kisebb részt szolgáltatóként állva vállaljuk azt, ha egy párosnak gondja van.

Az sem lenne az igazi, ha most azt írnám, hogy ide nekem az oroszlánt is, most aztán várom mindenki telefonját. Egyben reménykedem, hogy az elmúlt sok év nem hagyott olyan feloldatlan bánatokat, amelyekről mostanában hallottam…
Bárki felhívna ne féljen, nem művészként fogok válaszolni. 😉

[És akkor most jöjjön egy nagyon furcsa kiegészítés ehhez a bejegyzéshez. Ez nem egy olyan megírom felrakom poszt. Itt parkol a gépen szelíden várva a sorát. Én pedig megkaptam a téma első telefonját. Először azt hittem, már olvasható a bejegyzés. De nem, csak valamiért úgy gondolta a volt menyasszonyom, hogy most majdnem 5 év után megoszt velem valamit. Neki annak idején voltak kérdései a sorozata után. Akkor átbeszéltük, mára én úgy gondoltam, hogy igencsak megoldódott, hiszen szinte minden évben visszajönnek hozzám, nagyon jó hangulatú fotózásaik vannak. Egy csapat gyerek a témánk mára. 🙂
A csomót ő morzsolgatja túl régóta. Ennnyi év után letisztult benne mi is történt, miért voltak a kérdései. Nem is sejtettem, hogy ez benne ilyen nyomot hagyott. Azt hittem én cipelem leginkább a dolgokat. Úgyhogy kapott az egész egy dupla csavart. Ami nem baj, ettől lesz ez az egész olyan izgalmas. 🙂 A bejegyzés képe is egy ilyen régi lett így, az ő fotózásából lett beemelve, azért így mégis láthatatlanul, mert ahogy az elején írtam, nem az a célja ennek az írásnak, hogy bárki rosszul érezze magát.]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük